A Széki és Ördöngösfüzesi hagyományőrző mesterségek napjainkban – interaktív kiállítás az Orbán Balázs Akadémia Egyesület szervezésének és a magyar Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.
A Kolozsvár környéki magyar népviseletek közül a színes és cifra kalotaszegi és torockói népviseletről több mint egy évszázada számos tanulmány jelent meg, ugyanakkor viszont elkerülte a kutatók figyelmét a mezőségi és aranyosszéki falvak magyar lakosságának, valamint Szék község és Kolozsvár régi földműves lakosságának hagyományos öltözete. Ennek okát leginkább abban véljük, hogy a kolozsvári kutatók szívesebben járták a közeli vidám kalotaszegi falvakat vagy a vadregényes Torockót, mint a sáros Mezőséget és Aranyosszéket, melyeknek viseletéből sem néztek ki semmi „különlegességet”. A székiek és kolozsvári hóstátiak viselete pedig oly megszokott volt a városban – hiszen az előbbiek közül számos cseléd és napszámos dolgozott Kolozsvárt, az utóbbiak pedig állandóan uralták a piacot – egyszerű viseletük egyébként is úgy simult a polgári öltözethez, hogy általában észre sem vették.
Az Erdély közepét elfoglaló fátlan, agyagos dombokkal, tavakkal tarkított Mezőség századok óta földműveléssel foglalkozó magyar lakosságának népi öltözete, annak ellenére, hogy más vidékeknél kevésbé színes, mégis igen tanulságos, mert sok olyan régi ruhadarabot egyesít, melyek más,
kulturáltabb vidékeken a viselet fejlődése következtében sok átalakításon mentek át, vagy már éppen el is tűntek.
A férfiak hagyományos öltözetének fő darabja a kender-, illetve gyapotvászon ing, ennek félrövid derekát hátul szabadon, elöl meg a szárközépig érő, alul rojtos, három-négy szél bőségű vászongatyába tűrik. Az ing keskeny visszahajtott gallérját és kezelőjét idősebbek ma is gomb helyett madzaggal kötik össze. Ünnepen fekete nyakkendőt viselnek nyakukba. A régi lobogós ujjú és gallértalan ingnek már csak emléke él. Munka közben a belsőbb falvakban még sok helyt viselik a Szamosújváron készült, 15-16 cm széles, elöl 3 csatos gyűszűszíjat vagy helyette a posztóövet.
A környező vidék falvai közül valamely adottság folytán kiemelkedett és sajátos iránt vett fejlődésű helységek sorában igen figyelemre méltó Szék. „Szék város nagyközönség” – amint lakói ma is nevezgetik – hatalmas határú, mindenféle iparossal és vásártartással is rendelkező, több ezer lakosú falu, a Mezőség nyugati peremén fekszik. Azonban mint erre a helység neve (szék, szik = só) s az oklevelek is mutatnak, megtelepülése óta sóbányahely, s mint ilyen, a XIII századtól kezdve városi rangot is kap. Öntudatuk és kézműveltségük fejlesztésén századok óta munkálkodnak a reformáció idején létesült iskolái. a polgári forradalom szabad polgárokként, népi demokratikus rendszerünk pedig nagy tömegükben dolgozó parasztokként találta a székieket. Szék e röviden vázolt fejlődését tükrözi sajátos népviselete is, melyhez a múltjára büszke nép ma is ragaszkodik. S e ragaszkodása annál inkább lehetséges, mivel az egyszerű polgári, katonai és kisnemesi öltözet hatása alatt formálódott viseletben megvan az alkalmazkodási lehetőség az újabb adottságokhoz – anyagokhoz és szabásmintákhoz – ellentétben több más népviselettel. A férfiak rövid derekú inge évszázadok óta visszahajtós gallérral s keskeny kézelővel készül, s 70 éve a madzagot is felváltotta a gomb. a 3 szélből álló ingderék és fent a gallérnál a bő ujj vállban és a csuklónál aprón beráncolodik. A gallér emelésére a nyaknál kétoldalt kis betoldás van.
- – A férfiing. Részei: dereka és ujja hossza 55-58 cm.
- – Gatya, egy-egy szára 80 cm hosszú és 2 1⁄2 szélből áll, alján kerek borsó azsúrozással és rojttal, négyszögű fenékkel, a derekánál korcban kendermadzag, gyapjúfonal galand vagy gyapott pertli. Lent szár és fenék illesztése.
Az inget csak elöl dugják a nadrágba. A fiatalok színes gépi vagy kézi hímzésű háromszögű piros nyakkendőt hordanak, az öregek feketét. A nyáron viselt bőgatya négy vagy öt szélből készül, a két láb közt négyszögletű fenékkel, felül korccal, alul rojtosan. Az ing és a gatya egyetlen díszítése a darabok keskeny, fekete összevarrása és a széleken alkalmazott tűhímzés.
Számunkra kiemelten fontos, hogy a Széki és Ördöngösfüzesi hagyományőrző mesterségek szaktudása fennmaradjon. Ezért is véltük fontosnak az interaktív kiállítás megszervezését, mert ezeknek a mesterségeknek egy része a kihalás szélén áll. A kiállítás célja, hogy izgalmas képi világgal tegye még érdekesebbé a mesterségeket, ahol találkozhatunk olyan emberekkel is, kik arról mesélnek, hogyan is kerültek kapcsolatba az egyes népi mesterszakmákkal. A kiállítás továbbá a résztvevők érdeklődésének felkeltésével, a termékek népszerűsítését is segíteni kívánja.
