A magyar Országgyűlés Petőfi Sándor – a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja – születésének 200. évfordulója alkalmából, valamint a méltó megemlékezések megszervezésének biztosítása céljából a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította. Tekintettel a költő január elsejei születésére, kettős emlékévről beszélhetünk.
Ebből a célból az NKA támogatásával sikerült megvalósítanunk számos irodalmi kulturális programot.
A kolozsvári városi sétára meghívtuk a Brassai Sámuel, az Apáczai Csere János, a Báthory István és Brassai Sámuel líceum humán szakos diákjait. A kolozsvári program szervezésében részt vett a kolozsvári magyar opera művészei által alapított Operettissimo Egyesület is, akinek vezetője Plesa Róbert művész, tanár.
A költő-forradalmár összesen hat alkalommal járt Kolozsváron. Rövid látogatásai közül az utókor leginkább az első emlékét őrizte meg: 1847 októberében Júliával három éjszakát töltöttek a város akkori leghíresebb fogadójában, a Biasini-szállóban, a nászútjuk végén.
Petőfi Sándor éppen 175 évvel ezelőtt járt először Kolozsváron. Pár napos látogatását már akkor, 1847-ben élénk érdeklődés övezte a városban, 50 évvel később pedig emléktáblával is megemlékeztek erről. Az egykori Biasini-szállón látható tábla ma is a kolozsvári március 15-i ünnepségek egyik ikonikus helyszíne, de az elmúlt 125 év alatt nem állt mindig a helyén.
„Kolozsvárott vagyok, s még mindig azon töltöm fejemet, hogy csak-ugyan itt vagyok-e vagy sem? annyiszor indultam már ide s fordultam ismét vissza útközben, hogy végre örökös obsittal küldtem el a reményt, e városba valaha eljuthatnom.” (Úti levelek – 1847)
Petőfi Sándor: EL INNÉT, EL A VÁROSBÓL…
El innét, el a városból,
Fogjatok be hamarjába,
Hadd rohanjak, hadd röpűljek
Más vidékre, más országba!
Mint kivánkozám e helyre,
Lelkemet mint vonta a vágy!
S ugyanez az érzelem most
Von tovább, maradni nem hágy.
Nevezetes ez a város.
Tekintetem szerteszéjjel
Mint az üstökös kalandoz
S nem telik be nézésével.
Összevissza tarkabarkán
Állnak új és régi házak,
Mintha képviselve volna
Itten minden eltünt század.
S történetkönyv ez a város,
A történetek nagy könyve,
Minden utca és minden kő
Nagy dolgokról beszél benne.
S a magyar szó árad itten
Mindenütt, amerre járok,
Édes hangok, kedves hangok,
Illatoznak, mint virágok.
S mégis mindezek dacára
El innét, sőt ép ezért el,
Hogy a megszokás utol ne
Érjen prózai kezével.
S szemeimrül azt a fényes
Rózsafátyolt le ne tépje,
Melyen át a várost nézem,
Elmerűlve tündérkéjbe.
Igy maradj meg, szép Kolozsvár,
Igy maradj te emlékimben,
Ily kedvesen, ily dicsően…
El tehát, el gyorsan innen!
Kolozsvár, 1847. október 22 – 23.